Vidám sztorik

A derű és a nevetés forrásai

Tudunk mi egymásra hatni

Már régóta nem jártam erre, de minap ismét a zalaegerszegi távolsági buszmegállóból volt utaznivalóm.

Még 15 percem volt az indulásig, amikor meghallottam egy hangosbemondót. Bővebb tájékoztatásért igyekeztem a számomra már ismerős információs ablakhoz, ahol mindig készséges vagy morcos, mosolygós vagy kelletlen férfiú szokott válaszolni, értelmes vagy buta kérdéseimre.

Már hajoltam volna a félkörösen kivágott átlátszó üvegkalitkából kitekintő illetékeshez, de hőn vágyott személye helyett, egy vastagon festett, jobbra irányító nyíl tessékelt néhány lépéssel odébb.

Sötét, átláthatatlan füstbarna üveggel találtam nem éppen szembe magam. 160 cm-es alkatom kontymagasságában egy szürke dobozkát szemlélve próbáltam megállapítani, hogy az vajh' mi lehet!? Meglehetősen buta képpel tekintgettem jobbra-balra, majd a Föld nevű bolygónk felszínétől számított 180 cm magasság fölött levő sötét üvegre bámultam, meglehetősen tétován.

- Töességk!- rezzentett rám egy égi hang felülről.

Szemtengelyemmel össze-vissza vibrálva kerestem egy stabil pontot, ahova barátságos tekintettel szándékoztam nézni, és szerény kérdésecskémet feltenni:

- Tessék mondani a 17 órakor Budapestre menő autóbusz B.almádiban megáll?

A válasz gyors határozott hangon robbant rám az Űrből:

- Iögnemn!!

Uramteremtőm! Vajh' mit mondhatott?

Fülkagylóimat igyekeztem kihegyezve a magasan levő dobozka irányába felnyújtani és határozott kérdést tettem fel, az elrejtett arcú lénynek.

- Igen, vagy nem?

- Neeemm! -próbált meg érthetőbben artikulálva ordítani, testi-szellemi alacsonyságom halláskárosult figurájának.

Felszabadultan menekültem el, új időknek legújabb ötletgazdag létesítményétől, vissza a remélhetőleg tovább már nem újított, meglehetősen nagyszerű úgy ahogy van, zalavolános autóbusz felé. Ott egy nyilvánosságot vállaló barátságos autóbuszvezető - nél vásárolhattam jegyet, megállapítván, magamban hogy foglalkozásunktól függetlenül bármilyen körülmények között tudunk mi egymásra hatni, jó vagy rossz élményt adni egy másik Földlakótársunknak.

Lányomnak el szoktam mesélni apró kis élményeimet, melyekből nem mindenki faragna említésre méltó történeteket. Nekünk viszont ezek a nevetés és a derű forrásai.

SMS

Szigligeten hosszú időt töltöttem. Személyes varázsomon kívül, a hely vonzereje is hatott kedves ismerőseimre, akik kisebb csapattal tervezgették, hogy 1-2 napra odalátogatnak hozzám. A verseket is hallaniuk kell, és régen jártak azon a vidéken.

Korunk elnépszerűsödött vívmánya a mobiltelefon, mely az én meghódításomat sem hagyta ki. Legjobban az sms-t kedveltem meg,mert így munkája elmélyülésében nem zavarok senkit gondolataimmal, kérdéseimmel. Majd ha időszerűnek tartja az illető, elolvassa és nem is feledi azonnal, magvas mondataimat.

Néhány nappal ezelőtt 30 meghívót küldtem, a szombaton tartandó verses délutánra, természetesen sms-ben.

"Ha majd lemegy a Nap, mi marad? Mit viszel magaddal az éjbe? Bántottál, szerettél, nevettél és féltél. Messze még a holnap reménye. ''Szeretettel várlak a szombati verses délutánra.

Az előbb említett csapat vezéralakjával is sms-ben bonyolítottuk útitervüket.

Sms Zolitól: Szombaton megyünk. Hol fogunk aludni?

Péntek délután jutottam hozzá, hogy átgondoljam mit is válaszoljak, rövid, de frappáns kérdésére.

Dilemmám tárgya, a "Hol fogunk aludni?" kérdés körül kószált.

Mit értett ez alatt Zoli? Lehet, hogy azt kéri, foglaljak nekik szállást? Nem lehet, mert akkor azt írta volna. Nálam egy helyiség van, tudja jól, és egy ágy. Bizonyára nem azt akarja, hogy matracokat szétszórva itt hortyogjanak, kellő mennyiségű szürkebarát elfogyasztása után.

Nyilvánvaló azt gondolja, keressek romantikusabb megoldást, hisz' nyár van és melegek az éjszakák.

Néhány nappal korábban felkirándultam hajnalban a szigligeti várromok közé, hogy ott köszönthessem a felkelő Napot. Két németnek látszó férfi éppen hálózsákjukból kibújva szedegették személyes tárgyaikat. Tehát, itt is lehet aludni, vagy ha a kis csapat a közelembe akar maradni, hát egy éjszakát száraz idő esetén bárhol. A mellékes helyiségemet használhatják, nem lesz gond.

Fel is kerekedtem újra helyszínelni a várba.

Már 23 óra is elmúlt, de telihold kísért utamon a romok között. Elfogott egy kellemes izgalom, talán az egyedülléttől. Ezt megtörve, mobilom után tapogatva, sms-be fogalmaztam gondolataimat:

Éjfél tájba, feljöttem a várba
Nincs velem más csak a Hold
Köröttem csend,
Amerre mentem, senki,
E játékban mondd
A társam akarsz-e lenni?

Elküldtem Zolinak, de nyílván már aludt, mert nem jött válasz.

Másnap jó korán rákérdeztem, szintén sms-ben, hogy mikor érkeznek, de semmi válasz nem jött. Tovább tervezgettem alvásuk hollétét, s egy idő után ezt az sms-t küldtem:

Nem válaszoltál, de nincs gáz.
Tudod-e hol lesz a szállás?
Rossz idő esetén padlás,
Jó idő esetén más.....

Elküldtem, de erre sem jött meg a várt válasz. Nekiduráltam magam és felhívtam a számot, de csak kicsöngött hosszan és semmi kapcsolat.

Durcás lettem. Bármi is történt, azért szólhatott volna.

Néhány sértődött Sms küldés után, a következő hétfőn hazafelé buszoztam Zalába.

Elég sokszor kell átszállni, e' rövidnek mondható 100km-es útszakaszon, de már edzett tömegközlekedő vagyok. Nagylányommal nemsokára találkozunk. Az utolsó autóbusz-csatlakozásnál elfoglaltam a négyüléses rész belső helyét. Velem szemben egy 25év körüli fiú ült le, mellém egy kb.20 éves.

Mobilom meglehetősen hangos típus, így beszélgetésemnek legalább 2 fültanúja volt, de lehet, hogy több. Alig mertem körülnézni, ugyanis egy felbőszült hang hívott fel és ezt üvöltözte:

­- Kérem, azonnal hagyja abba a tevékenységét! - Riadtan nézegettem magam, hogy megállapítsam, mit csinálhatok rosszul...

- Nem vagyok én tevékeny! - tiltakoztam meglepve.

- Öné ez a .....számú telefon?

- Igen...

- Legalább a tizedik telefonbetyárkodást hajtja végre!

A fiúk meglepve bámulták, betyárkodáshoz nem illő koromat.

- Én aztán nem...- tagadtam ügyetlenül. Ma még nem is hívtam senkit.

- Mindenféle hülye versikéket küld ide Sms-ben! Kérem, ez egy munkahely! Hagyja abba a tevékenységét!

- Egy kicsit sem vagyok én tevékeny! - válaszoltam dacos mosollyal.

- Bejelentést fogok tenni!

- Csak rajta! - válaszoltam gunyorosan. Biztos vagyok benne,hogy ma senkinek sem küldtem Sms-t.

- Akkor jelentse be maga is, mert valaki szórakozik erről a számról. Egész délelőtt azt a torz gépi hangot kell itt hallgatnunk! Nem lehet így dolgozni!

- Én most leszállok, megérkeztem a megállóba. Viszhall!

Tíz perc gyaloglás hazáig. Ízlelgettem ennek az idegen hangnak a mondatait.

Hülye versike? A múl héten küldtem 30 Sms-t, elég szép vers kíséretében, ezt nevezi ő hülyének? Csak nem egy helyre ment belőle 10? Na de ma délelőttről beszélt. Halványan felderengett szürkeállományomban Zoli. Újra megnéztem a mobilszámát, ott az ő neve szerepelt. Egyet továbblépve újra az ő neve mellett találtam egy számot: 06 93..... Jaj ez egy matáv-szám. Na de mi köze van ennek az idegen férfinek, Zoli matávjához? És miért hétfőn?

Hazaértem. Nemsokára újra jelentkezett az előbbi hang.

- Csókolom! Elnézését kérem. Zoli kollégámmal kiderítettük, mi lehetett. Zoli innen küldhetett Önnek Sms-t, ezért ide válaszolt. Hétvégén nem voltunk itt és hétfőn lehallgattuk az összes ,három nap alatt befutó Sms-eket. Még egyszer elnézést kérek a gorombaságért.

Meglepve, de megnyugodva hevertem végig az ágyamon. Lányom hazaért, és várakozva társult mellém. Mesélt, majd néhány percig csalódottan pillogott rám.

- Veled Mi történt?

- Hogy mi?

Elmeséltem az egész hetet, majd zárásul az Sms-ek történetét. Folytak a könnyei a nevetéstől, hasát fogta stb. .

- Furcsálltam volna ha most nem történik valami érdekes . Veled mindig szokott.

Na igen a nevetés és a derű forrása maga az élet!


A rózsaszín garázs esete

Autóbuszon ülni nekem nem unalmas dolog, mert ha hosszú órákat kényszerülök semmit tenni, beindul a fantáziám és több ötlettel szaporítom az eddigi sokat. Van úgy hogy vers születik ilyenkor van úgy hogy más.

Ha lányommal utazom akkor viszont beszélgetni kell. Bizalmas dolgokról nem lehet, mert meghallhatják és különben az ilyesmit már megbeszéltük hosszú sétáinkon.

Nevetni kellene, biztatgatjuk egymást.

- Tudod mit? - állok elő ötletemmel. -Találjuk ki, milyem beugratásokat tudnánk csinálni április 1-én.

Március eleje lévén, nem is oly távoli jövő ez. Bemelegítésül Felidéztük néhány fiatalkori csínytevésemet.

Ezután már egyik ötlet hozta a másikat.

Mi lenne ha egy doboz olyan tojást csempésznénk a szomszédok hűtőjébe, melyekben plüsscsirkéket találnának; vagy leragasztanánk a lábtörlőt; vagy lelakatolnánk a kapujukat?...stb. rengeteget lehet nevetni, miközben elképzeljük, hogyan reagálnának.

Egyszer csak előálltam egy ellenállhatatlan ötlettel. Szürkéből lekopott garázsuk külső falát, fessük át rózsaszínre!

- Ezt valóban megcsináljuk ugye, - kérdezte lányom reménykedve.

Láttam rajta, hogy nagyon szeretné, így néhány pillanatnyi mérlegelés után beleegyeztem.

Ettől kezdve, még vidámabban utaztunk.

Meg kellett tervezni a részleteket, hogyan hajtjuk végre, mit kell beszerezni hozzá. Újabb ötletekkel tarkítva megszületett a végleges terv.

Kellékek, pl. 5db. kukaméretű zsák. A rózsaszín festéket legjobb, ha spray-ben vásároljuk, így nem kell ecsetelni, gyorsabban végzünk. Turkálóból kockás blúz, stb.

Ember tervez, de a körülmények miatt változtat. Végigjártam néhány festékboltot, de egyik helyen sem tartottak rózsaszín festéket. Törzshelyemen udvariasan közölték, hogy megrendelik a kedvemért, kézséggel mutogatták a színskálát és kérdezgették milyen árnyalatra gondoltam? Amikor meglátták a kiválasztott színt, Elég furcsán meregették a szemüket és látszott rajtuk elfojtott véleményük választásomról. Kiderült, hogy tíznél kevesebbet nem lehet rendelni, azt viszont soknak találtam, így megvettem a szokásos fehér alapozót. Otthon hosszas kutatással rátaláltam egy soha nem használt liláspiros festékre. Ebből kikeverjük, és marad a pemzlis megoldás. Legfeljebb egy kicsit továbbtart az akció.

Elérkezett március 31. Este 8 után átöltöztünk inkognitóba, ha valaki meglátna, nehogy ránk ismerjen.

A bekötőút végén van 4db kuka, ahova négy család üríti szemetesét, de nincs kinevezve melyik kié. Szerda lévén üres volt mind, reggel volt itt a kukáskocsi. Négy nagy fekete zsákot felfújtunk és bekötözve beleerőltettük a kukákba. Jókat kuncogtunk azon az elképzelt jeleneten, amikor másnap meglepődve nézegetik, hogy mind tele van.

Soha nem hordott sapkákat a szemünkig behúzva, púposított háttal érkeztünk a tett színhelyére. - Én festem itt bal oldalon, te jobbról kezdd, aztán majd összeérünk.

- Anya, hadd fessem én a hátulját, az pont látszik az iskolából, ha holnap onnan kinéz a tulajdonos, hátha előbb meglátja.

- Jó menj! Várj még egy picit. Neked jobb a megfigyelőképességed. Biztos hogy ez az Ő garázsa?

- Biztos.

- Mitől biztos?

- Jaj, hát mert mindig innen látom kihajtani.

- Oksi. Mehetsz hátra.

Szorgosan pemzliztünk, de ennek ellenére a garázs két oldalára nem jutott festék.

Nem bántuk. Így is nagyon elfáradtunk.

Elégedetten vánszorogtunk felfelé a dombon.

Este még írtam egy papírt, hogy engedjék el lányomat egy órával előbb az iskolából.

Végre kellett hajtanunk a többi tervünket, mielőtt még szomszédaink hazatérnek.

Az apa tanár, a lánya az én lányom barátnője. Az anya óvónő, ő az én barátnőm. Így jó barátunk lett német vizslájuk is, aki távollétükben becsülettel őrizte a házat, de minket azért beengedett.

Rózsaszín - fehér kockás blúzzal és egy fekete szemceruzával nyitottunk be a kapun.

A kutya nagyon örült nekünk, hisz' reggel óta itt unatkozott. Nem bánta, hogy ráadtuk a blúzt, azt meg, hogy a szemöldökét rajzoltuk, kimondottan élvezte, Mert amikor elkészült, sóvárogva nyújtogatta a fejét, jelezvén, még bírná a vakargatást.

Ezután az előszobában elhelyeztünk egy tucat tojást, ami bele volt ragasztva a dobozába. A kisbarátnő szobájában az összes focista kazettát kicseréltük Micimackósra, a kedvenc plakátokat pedig utáltra.

Egy napra ennyi elég is. Mehetünk ebédelni.

Bűntudattól behúzott nyakkal pillantgattunk egymásra. Nemsokára megérkezett az első Sms.

Ha minket nem kíméltek, legalább az ártatlan állatra tekintettel lehetnétek!

- Hűha! Pedig mi viccnek szántuk.

- Bocsika, de a kutya nem szenvedett, sőt kifejezetten örült mindennek. Ment az Sms válasz.

Négy-öt óra múlva már meg is bocsátott nekünk.

Az apa viszont akkor küldött nekem Sms-t.

- Beszélni szeretnék veled!

Ajjaj! Átmentem. Nagyon komoly arccal fogadott.

- Képzeld el mi történt! Apám ismeretlen tettes ellen feljelentést akar tenni, mert valaki rózsaszínre festette a garázsát.

- Hú! Az nem a te garázsod?

- Nem, csak én használom. Az enyém kettővel jobbra mellette van, de még nincs rendbe hozva. Na azért nagy nehezen sikerült lebeszélnem a rendőrségi feljelentésről, csak arra ügyelj, meg ne tudja, hogy ti voltatok.

- Mondom neki, Apa, ez áprilisi tréfa. A rendőrség ilyesmivel nem foglalkozik.

- Majd meglátjuk! - válaszolta bőszen.


Csak azt a nadrágot, azt tudnám feledni

Szórakozott professzor helyett, szórakozott ember vagyok.

Ha beszélgetek valakivel, nehéz másra figyelnem, az ő lénye foglal le a lehető legjobban. Igyekszem azért közben jobbra-balra tekingetve megőrizni testi épségemet. Így aztán a legritkábban fordul elő velem, hogy nekimennék valaminek, vagy leesnék valahonnan, de azért ilyesmi is előfordult már.

Jelenlegi történetem ismét Szigligetre vezet. Bár az eset nem tipikus, a leggyakrabban mégis a szigligeti strandon tudtam oly módon kikapcsolódva csevegni lányommal és barátnőimmel, hogy lelkem égi otthonában röpködött, földi valómat rábízva rossz reflexeimre.

A meleg nyári napokon sok folyadékot fogyasztva a mellékes helyiség felé tartottunk elég gyakran és mondhatom a következő eset nemcsak

az első évben fordult elő velem.

Csevegünk vicces dolgokról, trécselünk magasabb röptű filozófiákról, szemem végzi a szokásos feladatát, na de az agy! Az a híres szürkeállomány, nálam nem úgy működik ám!

Ránézve a férfivécén levő nadrágjelre, lábamat azonnal arra ingerli, hogy az ajtó felé tartson.

Társaimat a legtöbb alkalommal némára döbbentem, így nem tudnak idejében rám szólni. Kezem már a kilincsen, s mielőtt bárki megakadályozhatna, sürgősen be is nyitok.

Az első férfitől tátott szemmel kérdezem:

- Tessék mondani ez fiú WC?

- Igen. - kapom a jó választ.

Viháncolva távozom, saját esetlenségemen mulatva.

El lehet ezt nézni egyszer, sőt kétszer is.

- De miért ily gyakran kérdezem magamtól, másoktól, de megfejteni nem tudjuk. Néhányan találgatnak.

- Férfi voltál előző életedben.

- Vagy a következőben készülsz annak.

- Netán a férfihiányod hajt tudat alatt arra?

Én sem értem. Mostanában ara gondoltam, mivel a szoknyát majdnem egészen töröltem a ruhatáramból, ez vezet ahhoz a logikus reflexhez, hogy ahol nadrág a jel, az számomra jogos.

Most már erősen koncentrálva közelítek a toalettek felé, magamban mint varázsigét, mormolom a szót:...szoknya...szoknya...szoknya.

Nagy magabiztossággal nyitottam így be egy szoknyás ajtón és tátott szemmel kérdeztem meg az első férfitől.

- Tessék mondani ez fiúvécé?

- Neemm - szólt elnézően, csak rossz a kilincs és engem küldtek megjavítani.

- Ez nem lehet igaz! - viháncoltam ismét.

Nem tudom mit gondolt, miért örültem ennyire, de nem is kérdeztem meg tőle.

Mesélgetve a történetet, igen ez is a derű és a nevetés forrása.

Úgy tűnik ettől a témától nem szabadulok egyhamar. Szülői értekezlet kapcsán lányom kollégiumában jártam. Mielőtt távoztunk volna, megkérdeztem tőle, hol van a mellékes.

- Balra az utolsó ajtó - tájékoztatott.

Egyértelműnek tűnt, de amikor odaértem, nadrágjellel találtam szemben magam. Az előbbi sztori már le volt írva. Miért történik meg velem ez továbbra is? Nem megyek be! Megkeresem a szoknyásat. Mentem mendegéltem, de nem találtam sehol. Hétvége lévén, már alig volt valaki a koleszban. Megkérdezni sem tudtam kitől, de emiatt kicsi volt az esély hogy egy fiú is bejönne a WC-be. Mégiscsak megkockáztattam, az ügy sürgősségére való tekintettel. Miközben igyekeztem, fel kellett készülnöm arra az eshetőségre, ha mégis bejön valaki a piszoárhoz. Latolgattam, hogy mit mondjak majd az illetőnek, miközben nyugtalanul rendeztem dolgaimat. Mázlim volt kijöttem egyedül. Nagy megkönnyebbüléssel indultam vissza a szobába, már előre hangoskodtam lányom felé:

- Végre! Nemcsak betévedtem, de pisiltem is egy fiú WC-ben! Hurrá!

A mondatot bizony nem haraptam félbe, pedig közben egy apuka is várta nagylányát.

Kimagyaráztam ez irányú határtalan örömömet, elég ügyetlenül.

- Most viszont áruld el, hol van itt a női mellékes?

- Régebben ez fiúrészleg volt, itt csak fiúvécé van. - válaszolta őszinte örömmel.

Ezt a hétvégét Budapesten töltöttük vendégségben. Lánykoromban 10 évig éltem a fővárosban. Amikor liftbe szálltunk, lányomnak tűnt fel először a jelzés.

- Nézd csak ezt az emberjelet! A közlekedési lámpák zöldjében is ezt lehet látni. Egyik sem szoknyás.

- Ó, az én régi jó reflexeim!

A derű és a nevetés forrása ne apadjon el soha!


Régmúltból

Suttogás a konyhában

Első munkahelyemen öt évig dolgoztam. Balatonon egy háromszintes

épület volt a domboldalon amelyben laktunk. Ezt a vállalat biztosította 20 dolgozójának. Kétszemélyes tágas, erkélyes apartmanokban laktunk.

Furcsán hangzik, de igaz, a házirend nagyon szigorú volt.

Vendéget fogadni, csak a közös helyiségekben lehetett. Egymás szobájába átjárni is tilos volt.

Erkölcseinkre egy gondnokházaspár ügyelt, akik a bejárati ajtó után laktak, leső lyukkal felszerelt ajtajú lakásban.

Volt egy klubhelyiség, ahol elméletben találkozhattunk volna más földlakótársainkkal, ott viszont mindig Tv-zett valaki.

Szemben laktam a közös konyhával, ahol kis kétszemélyes asztalkák voltak és kulcsos konyhaszekrény fakkok, na és egy nagy közös hűtőszekrény.

Mindig mázlistának tartottam magam. Emiatt történhetett, hogy az egyetlen olyan lakosztályt fogtam ki, ahol az erkély az utcáról is használható volt.

Így aztán lesőlyukat megkerülve, annyi vendéget fogadhattunk, amennyit nem szégyelltünk a szemben lakó körzeti orvos előtt.

Huszonévesek lévén nem csináltunk problémát semmiből, így történhetett meg, hogy városi barátaink nyáron gyakran nálunk csöveztek. Nem tudom már minket szerettek-e jobban, vagy a Balaton vizét, de ilyen távlatokból ma már ez mit sem számít. Helybéli barátaink is szerették a társaságot, így egy jeles hétvégén16-an gyűltük össze. Bizonyára hajnalban térhettünk nyugovóra, a vasárnapot megrövidítettük rendesen délelőtti alvásunkkal. Nagyon jól alkalmazkodó társaság volt, megértette mindenki, ahogy a falakon belül tartózkodik, csak suttogva szabad beszélni, nehogy lebuktassanak minket, mert akkor lőttek a lakhelynek.

Suttogva beszéltük meg az aznapi programot. Azt nehéz volt kitalálni, hogyan távozik mindenki világos nappal, észrevétlen, de ez a majd problémája lesz. Az evésen kívül mindent meg lehetett oldani lakáson belül, de előbb-utóbb mindenki megéhezett. Ez volt a most problémája. Tizenhatan mégsem szállhattuk meg a konyhát. Lesőlyuk nálunk is volt. Felmértem a konyha helyzetét, és suttogva tudósítottam, hogy most éppen ki van a konyhában. Az éhesebb egyének egyre hangosabban suttogtak, ennivalót követelve. Nem lehetett kivárni, hogy kiürüljön a konyha.

- Jól van gyerekek -suttogtam-, most teljes némaságot kérek.

A szobaajtót becsuktam, és az előszobán kilépve, a legtermészetesebb modorommal léptem be közös konyhánkba, ahol mosolyogva néztek rám hárman.

-Szevasztok -suttogtam feléjük. Lehervadt a mosoly az arcukról. Furcsán méregettek, miközben a tálcámra pakoltam egy kétkilós kenyeret, és minden rávalót, majd a folyosón villámgyorsan átlépve, magamra zártam a lakásajtót.

- Hú gyerekek ezt elszúrtam. Suttogva köszöntem kint, azt hiszik meghibbantam. Na mindegy, lesz ami lesz...

Nem volt ezúttal semmi gond. Feltűnés nélkül sikerült kiszöktetni az egész bagázst.

Nem úsztunk meg mindent ennyire egyszerűen, de azok a történetek, majd más cím alatt következnek.

A derű és a nevetés, még suttogva is jólesik.

Sündisznó a tornacipőben

Gazdojanisz Panajotisz volt a neve annak a fiúnak, aki a vállalati lakosztálytársunk volt a földszinten. Történeteimben nem írok egyébként neveket, de olyan örömmel fedeztem fel, hogy egyébként rossz névmemóriám előhorgászta e' nem mindennapi nevet. Elnézést kérek Panaj, ha olvasod véletlenül.

Magyar lányt, Katikát vette feleségül a görög geológus fiú.

Ők is a közös konyhában tartózkodtak, amikor besuttogtam a konyhába. Vagy értették, hogy miért történt, vagy nem. Egyébként nekik is megvolt a sajátos humoruk. Sokáig azt gondoltuk, hogy görög rabszolga lett Katikából, úgy beszélt vele a konyhában. Nagyon fel voltunk háborodva, milyen igényes, bogaras, és hogy ugráltatja fölösleges kéréseivel Katikát. Ráadásul az asszonyka ezt mosolyogva tűrte. Hosszú idő telt el, mire rájöttünk, hogy ez náluk vicc, és Panaj egyébként tenyerén hordja a hölgyeményt.

Akaratunkon kívül jól megvicceltük a görög férfiút.

Gyakran csavarogtunk késő estig. Gyönyörű volt akkor ez a balatoni község. Azóta város lett belőle. Útközben mindenfélével elszórakoztunk. E jeles napon találkoztunk egy igen barátságos sünivel. Adtunk neki enni, láthatólag megkedvelt minket. Addig foglalkoztunk vele, míg elhatároztuk, hogy nem búcsúzunk el rögtön tőle. Egy darabig jó lenne, ha velünk maradna.

Persze hogy tiltja a házirend az állattartást, de nem először szegtük meg azt. Meg is volt az ára. Örök bűntudatban éltünk, ezt halmozva követtük el a következő törvényszegést is. Sünikével hazatérve, miután megetettük stb., éjszakai alvóhelyet kerestünk neki. Villámgyorsan összepakoltunk két konyhaszekrény fakkból egybe, a másik lett sünike lakása.

Sajnos Katika kijött a konyhába, és meghallotta motozását. Elment szólni Panajnak, hogy jöjjön és nézzen körül, mi a matatás oka. Nem volt mit tenni, gyorsan kitettük sünit a konyha erkélyére.

Amikor úgy gondoltuk, csillapodott az érdeklődés kinéztünk az erkélyre, mely közös volt a fiatal párocska erkélyével. Hát süni egyiken sem volt. Nagyon sajnáltuk, elképzelve, mekkorát huppanhatott, amikor leesett onnan.

Másnap Katival indultunk el a munkahelyre gyalog. Jó kis séta volt a cégig, de ennyivel tartoztunk az egészségünknek. Panaj még arra is képes volt, hogy egy órával korábban kelt, és mindennap futott munka előtt.

- Képzeld - mesélte Kati -, ma nem szólt a vekker, mégis felébredtünk. Igaz egy kicsit később a szokásosnál, de én még ejtőztem amikor Panaj behozta a kávét. Adott egy puszit és egy kicsit sietősebben nyúlt ki a tornacipőért az erkélyre, mint szokott. Hirtelen viszont úgy felordított, hogy az ágyba borítottam a kávémat. Sziszegve kiabált, és vérzett az ujja. Gondold el hogy megijedtünk. Nem hiszed el, de egy sündisznó aludt a tornacipőjében. Hogy kerülhetett oda? Magas az erkély, a süni meg tudtommal, nem tud falon mászni. Vagy mégis? Szerinted?

Bőbeszédű Katika nem mindig várt választ, csak csacsogott csacsogott...

Nem látta milyen képet vágtam, amikor elképzeltem a jelenetet.

Ó hányszor emlegettük, mesélgettük, mosolyogtuk meg már ezt a kis történetet, pedig ennek az erkélynek nagyobb sztorija is lett később.

De hát a derű és a nevetés forrásának kevés is elég, hogy csobogásnak induljon...


Gyula az erkélyen

Nemcsak a sündisznó volt az erkélyre varázsolva. Hosszas esti csavargásaink egyikén találkoztunk Gyulával. Elég őszinte állapotban volt már, így néha el is pityeredett. Kifaggattuk mi bántja? Kiderült, hogy Terike fütyül rá, pedig ő nagyon bele van zúgva.

Elcsodálkoztunk. Nem gondoltunk még úgy Terikére, mint nőre. Panajék melletti szobában lakott egyedül. Tip - top, tiszta kis irodista nő volt, de úgy öltözött, mint egy zárdaszűz.

Nem tudtunk róla, hogy lenne valakije, de hogy Gyula beleszeressen!

Ő egy nagydarab trehány autószerelő srác volt. Az a típus, aki bombázók után füttyöget.

Ha a Teri kell neki, aki állítólag irodista büszkesége miatt, nem ereszkedik le Gyulához, hát mi hozzásegítjük Őt, hogy megbizonyosodjon.

- Gyula, még éjfél sincs, kopogj be hozzá!

- Á, már biztos alszik.

- Na és, majd felébred.

- És mit mondjak neki?

- Na nee...

A bejárati ajtó felé kísértük, de valaki felvetette, hogy a gondnokék kinézhetnek a zajra. Gyula viszont nem úgy festett, mint aki lábujjhegyen tudna közlekedni.

Már nem volt visszaút, nagyon beindult szerelmes szíve.

- Feltoljuk az erkélyre. - javasoltam

- Hogyan? - aggodalmaskodtak a többiek.

- Majd menet közben kitaláljuk.

Megkerültük az épületet, mely domboldalra épült. Ebből kifolyólag a mi erkélyünk alacsonyan volt, de a másik oldali sor magasan. Most láttam csak igazán mennyire magasan.

Ötletgyáros lévén, nem sokáig töprengtem.

- Nézzétek csak ott azokat a kukákat!

- Nem lesz elég.

- Hátha.

Húztuk, vontuk őket, de végül is sikerült Gyulát feltenni az egyikre. A biztonság kedvéért Bálint felmászott a másikra és onnan segített neki továbbjutni.

Villámgyorsan visszaszállítottuk helyükre a szemeteseket. Alig rejtőztünk el, máris nagy kivilágítást láthattunk az épületben.

Utólag tudtuk meg, hogy Teréz felzörgette a gondnokékat, így hárman engedték be Gyulát az erkélyről. Aztán kifaggatták, de ő rátett egy lapáttal állapotára és csak azt hajtogatta, szereti Terikét, de hogy miként került fel az erkélyre azt nem tudta megmondani. Miután átnézték az egész épületet, elengedték Gyulát.

Nagyon hosszú ideig felmerült a gondnokék beszédtémái között a rejtély kérdése: Hogy került fel Gyula az erkélyre?

Pedig már akkor volt néhány titokzatos történet a fejükben.

Egy alkalommal, amikor a közös klubhelyiséget illegálisan használtuk, történt a következő eset. Ugyanis ez a terem is csak este10-ig használható, szólt a házirend. Mi szellőztettünk, és nem fordítottuk rá a teraszajtót. Így zárás után behurcolkodtunk és éltük közös életünket. Ebben az esetben éppen zsíroskenyér parti volt, amikor is lépéseket hallottunk fentről. Gyorsan kimenekültünk a teraszajtón, egyedül Jutka maradt bent.

Sokáig vártunk rá, hogy megtudjuk mi lesz a végkifejlet.

- Hol voltál?

- Beugrottam a takarítóeszközök mellé.

- És?

- A gondnok meghallotta a matatást és rámnyitott. Ott álltam két söprű között, zsíros kenyérrel a kezemben.

- És?

- Még hagyma is volt rajta.

- Ne hülyéskedj, mit mondott?

- Hát te mit keresel itt?

- És te?

- Várom a villamost...

- Mit mondott erre?

- Semmit. Rámcsukta az ajtót és visszament.

- Mit gondolhatott?

- Biztos azt, hogy meghibbantam. Mi mást?

Akkor ezek az esetek izgalmasak voltak a lebukás veszélye miatt, de később már a derű és a nevetés forrásaivá váltak.