Más személyiségbe bújva

TOLL


Éjféli bűnbánat

Elmenekít ma a csend üledéke
Bársonyos árnyat!
Csengő kacajt!
Nem lehetek ma a kő töredéke
Vágyam a távolból
Erre szalajt.
Testem a fagyból az áradó rétre
Zöldellő fákat!
Tűnő avart!
Felnézek újra a vérvörös égre
Könyörgő szívemből
Szelet kavart.
Éjfélre ímhol a napnak már vége
Fáradó szárnyat!
Múló zavart!
Barlangba lelkem már pihenni tér be
Bánja hogy mindenből
Jobbat akart.

Szögek


Visszahúz motorján
És számolja mindenek percét
Fején hajmászó penészvirág
Merész a fogcsikorgatás
Majd szétfeszíti a mellét
Nem szólal meg az árny
És térdelve csúszik az elme
Sodronya ringatón háborog
Két szeme nyikorog vádlón
És szíve már megkövülve
Minden gyermek halott
Minden otthonok összetörve
Ha akarod ha nem akarod
Nagy szögek deszkába verve
Immár ismét zárva a ház
Poros napcsíkkal festi a fény a szürkét
Ólom a padló keserű a száj
Mosdóban táncol egy kivágott fa lelke
Iszaptalan a búcsúzó éj
A jégpáncél vékonyodik
Lerázza hajáról a ráhullott rozsdát
Frissül az inge gördül a csapágy
Köszörüli már az alvilág a pengét
Egy boszorka fentről rákiált
Egy csatát megnyerni indul
De míg a déli órák párbaja tellett
Csend lett a szívében és napsütés
Nem várt estig váratlanul újra elment
Lélegzet sóhaj és ölelés
Várta a hit ragaszkodás
Viszi magával a közelit messzire
És dédelgetve gyönggyé görgeti
Teszi párna alá fel asztalra székre
Nagy szükség mégis elengedi
Szabadon már menedéke
Jaj jaj elengedte nem övé nem övé
Ha megtartja őt elveszítheti
Néz utána és a pillanat megkövül
Örök nyomot vés sziklaszívbe
Vége van már vége vége
Éjszaka már csak a reménytelen emlék
Mi feléled és valót követel
Árnyakba a holnap új térképet rajzol
Megváltás ígéret a hajnal
Mégse vége mégse mégse



Szögek arannyá válása

Megcsillan a nemes fény emléke reggel
Valaha ezüst volt és színarany
Mit otthagyott mondván rabság megvetéssel
Most egy gyík szeméből köszön rá
végre nevet nevet végre
Nem száguld a motor... szívén táncol az tét
Lassul a táj és lelassul a perc
Tenyerébe egy zöldes futó inda hajt
Lábán a bocskor nyúllá válik
ének és dallam felfakad
lelke újra az életé
teste újra az életé
homloka ráncai oldva
szíve többé nem mogorva
újra szenved újra érez
újra boldog újra kérdez
és megszólal és elhallgat
és megbízhat és csalódhat
és könnyezhet és kacaghat
szöget arannyá változtat
És most megcsillan a szögeken a vércsepp
Aranyszínen rubintvörös csermely
Lelke táplálja és teste mi egész lett
Száguldhatna motorján de vár
Élhet végre végre élhet
És folyik a vére nem veszi észre már
Őszébe belevág a téli szél
De új vért termel és egy új fordulattal
Nyárrá simít téged ha kéred
Ha érted ha nem is érted


Fogaskerék

A lehulló bilincsek órája
Eljött
Repíti végre a tűz
Szabadon szálló pernye
A vére
Keringve minden gondot elűz
Jeges otthona olvadni készül
Sarki ruháját
Letépi láz
És a ház már
Királyi vár lett
Rideg lakója
Magához enged
Ajtaja nyitva van
Hagyva neked
Száguldó motorral
Szeli az útját
Hajában elnyűtt
Fogaskerék
Zsákjából kopott
Cipőit szórja
Mielőtt megáll
Behunyja szemét
Képlékeny iszapban
Viszontlát téged
Körülvesz benne sok
Kúszó gyökér
Húznak és vonnak
Gépszerű lények
Mosolyogsz
Ároknak partjára
Nyugodni tér
Az ébredés húzza fel
Űrbéli tájra
Hova a földi fák
Áttelepültek
Szavaknak erdeje
Tárja a karját
Elindul
Tüzet rakni
Neked
Lángolva égett, majd pernyeként hullt le a légből
Az égből egy meteor zuhant le rá
Azóta számolja ujjai percét
Motorján babrálva szakad az ág
Fák kelyhéből issza az elmét
Kelmét nem talál
Mit teríthetne rád
Pucéran hagy meg az útszéli sárnak
Várnak a vén manók hát
Tüze még nem hunyt
Fut parazsával
Kergül és birkul
Elég elég
A végén felszed
Tisztogat
Kéred
Véredet csókolja
Még

Ezernyi arcképem

Sötét barlangom szűk, folyosói létéből
Hol a cseppek hangja is velőmig rezonált,
Végre egy fényes térbe értem.
Hirtelen megtorpant a félszem
És kinyílt bennem a jó.
Pihenni tért a szorító kín
Feloldott minden látomást
Elsöpörte a fel-feltörő fogcsikorgatást.
Halk puha léptekkel, csituló szívvel,
Hunyorgó szemmel néztem körül
S létem elvegyülni látszott,
E csillámló nyugalmas terem
Bizalomba ölelő kövein.
Mire szemem hozzászokott a fényhez,
És nyakam bátran forgatva néztem
E fényáradás csillámló játékát,
Fejem felett megláttam
Hajszálakra függesztett kardélek
Seregének tükrében
Ezernyi arcképem.

Vár

Magába zárva a láng ezer éve
Morran a szándék
Kiválni kél
Szélhárfa játszik a lét tenyerébe
Szikra az álma
Ütése kér.
Lobban az élet a kín viharába
Üsse a kővel
Tüzet csihol.
Lángol a szívem e' kolduló árva
Örvény a félsze
Vizet dalol.
Magamba zárva a gyulladó kéve
Hűse a csókod
Bohón remél.
Váram a bölcselő szód szemed kérje
Háborgó szívem
Pihenni tér.



Mélység és magaság

Zúgó a kozmosz és néma a szív
Bábeli hangokkal Földanya hív
Elvadult bárányok lépte az ész
Olajág galambok semmibe vész
Örvénylő létemet elfeledem
Nemlévő képemet nem keresem
Voltak-e vannak-e testvéreim
Kérdés az üresség ösvényein
Embrió pózában ébredezem
Semminek fájdalmát észreveszem
Gázol a kínom és retten a kéj
Durva a fekhely és csattan az éj
Elszakadt mindenem reménytelen
Átadom térdelek vidd Istenem
Kegyelmezz haraggal bánom is én
Leszek majd pondró a Földnek Egén
Lehajolsz sebemhez hangod az ír
Derengő életem hajnala pír
Nem értem hogy lettem ily oktalan
Hitemben gyenge és bizonytalan
Kétségek gyötörtek hozták a kínt
Világot adtál és szivárványszínt
Fogadj el még egyszer ígérem én
Meglátod létrám az Ég tetején


Szemre szedett igazság

Kitől kérhetném
az élet ajándékát
amikor dermesztő szél
a lelkemet járja át
Mikor a csont is vacog
Az életerő zsugorodva
edzi magát befelé nő
Rejtve biztató szavát.
Kitől kérhetném akkor
az élet ajándékát?
Amikor már az Isten is
régóta szabadságon
Kemény várakozásban
csikorog a kívánalom
Mi az életnek joga
Bármilyen fűtetlen
az elhagyott szoba.
Ott kong, itt meg süvít a lét
Két igazság szemre szedve
lánccá dermedve teremti meg
A jövő észtvesztett reményét. 


Jéggé dermedő magány

Ki várt jegesen csodát
mikor elmentem a télből
oda
át?
Gondoltad volna hogy kiáltok
Ahelyett hogy csendben rátértem volna az útra?
És mégsem fuldokolva úsztam át a tengert.
Könnyed lassú tempóban felemelt
és helyre tett.
Rég volt.
Azóta rögre rög került lépteim alá.
Bukdácsolva tanulom újra a járást.
Talán ha lebegni tudnék köztetek, vagy élnék emberül.
Magányom átjárt már menthetetlenül.